Ma reggel gyerek suliba lerak, aztán otthon papíroztam, meg ügyet intéztem kicsit. Nyomtattam kérvényt Home Office-hoz, megbeszéltem a burgeres fickóval, hogy holnap viszek neki papírokat, és akkor papírozunk. Említette, hogy van másik jelentkező a hambisütésre, úgyhogy szorítsatok, hogy én kapjam meg a melót, de kurva gyorsan, mert csütörtök reggelre bejelentkeztem NI szám interjúra, amihez már kell a munkáltatói igazolás is. Csakúgy egyébként, mint a Home Office-hoz. Szóval, ha nem én nyerek, akkor úszott mindkettő, amíg nem találok más melót.

Délután hazahoztam a gyereket, szépen leült számítógépezni, azt közbe mondta a vízióit, hogy helmet, javelin, sword, imp, high possesed guardian, Lombrigde city, blacksmith, goblin, battle meg minden lófasz. Most nem mertem laptopot hozni, mer ha az anyja megjön és azt látja, hogy laptopozom, az biztos nem jó, szóval először angolt nyelvtant próbáltam tanulni, de rájöttem hogy úgy kurvára nem lehet, ha félpercenként végigdarál három mondatot valamilyen lovagról, sárkányról, vagy hogy éppen mennyire gecisok aranytallérja van. Szóval szépen letettem a könyvet, elkezdtem fekvőtámaszt nyomni, hogy addig is kihasználjam az időt. Azt hiszem ez jó tevékenység lesz a későbbiekben is, mert nem zavar, ha közben karattyol. Aztán mikor ezzel megvoltam, gondoltam, hogy tanuljunk szavakat, azt mégiscsak lehet, és ez bejött. Szóval ezentúl angol szavakat fogok tanulni két sorozat fekvőtámasz között, minden délután 3 órán keresztül. Geci okos leszek és geci izmos.

Egyébként ma rájöttem még valamire a gyerekkel kapcsolatban. addig teljesen rendben van mentálisan a kis agya, amíg egy helyben ül a számítógép előtt és mondja az izéit. Viszont mikor már föláll, és fel-alá sétálva teszi ugyanezt, na akkor kezd felpörögni, és ilyenkor kell vele elkezdeni játszani. Na, mondtam is, hogy akkor nyomjunk egy battle-t. Igazából ez nekem sokkal több agymunkával nem jár, csak egy kardot kell fogni a kezemben, néha kardozni, meg persze párszor meghalni, közbe meg ugyanúgy csak bólogatok, meg mondom, hogy "yeah, yepp, yeah, yepp", opcionálisan néha visszakérdezek vagy elmondok egy olyan mondatot, hogy "you will die", azt csá. Ő meg játssza magától a sztorit. Az sem baj, ha a monológja közben kurva látványosan unatkozok, zsebre vágom a kezem meg lóbálom a kardot, vagy éppen a macskát böködöm vele, mert metakommunikációból hálistennek még nulla a srác, szóval nem vágja mi van. Szóval asszem így néz ki a túlélési stratégiám.

Egyébként azon gondolkoztam, vagy csak mostanában kezd realizálódni bennem, hogy itt bizony én nem vagyok, és soha nem is leszek többnek tekintve, mint valaki, aki hordja-viszi a gyereket, meg asszisztál a játékaihoz. Ennek ellenére persze a csaj rendes, meg intelligensen áll a dolgokhoz, etet, minden, de igazából ennyiből áll a kapcsolatunk, nem többől. Reggel beszélünk kicsit, aztán gyerekezek, este meg hazajön, és amíg összerottyant valami kaját, meg kaja alatt beszélünk pár szót, aztán már nincs is rám szükség, mert onnantól a gyerekkel foglalkozik. "See you later." És holnaptól kezdődik minden elölről. Kb. a férjével többet beszéltem erről-arról, mint a nővel. Ha én nem kérdezek a nőtől, ő sem kérdez szinte semmit. Nemtom ez milyen irányba fog változni, de gyanítom, hogy semerre. De majd meglátjuk.

Igazából én már rájöttem, hogy innen pattanni kell. Mert amíg a gyerekkel vagy, az nyelvtanulás szempontjából időelbaszás, az anyukára meg nem nagyon lehet építeni az előbb említett okok miatt. Én azt mondom, hogy legyen meg a burgersütős meló, vele együtt a Home Office meg az NI szám, egy hónap még itt, aztán good bye Chippenham, hello Bristol! Meg a lájf.

A bejegyzés trackback címe:

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.