Beköszönő

Címkék: beköszönő

2009.02.13. 13:18

Szasztok Pajtások!

Az úgy volt, hogy PGY mondta, Alexa meg hevesen bólogatott, hogy legyen már egy ilyen blog, mert az jó. És különben is Ildikéék-Orsikáék is írnak blogot, csak ők mondjuk arról, hogy mennyire izgalmas az élet Londonban, és nem arról, hogyan hurcibálják a gyereket az iskolába, meg onnan el, mindezt egy 40 ezres kisvárosban. Hát mindegy, az elején biztos leírom, hogy milyen a hely, hogy jövök ki velük, mesélek kurva érdekes sztorikat, hogy hogyan pucoltam ki a konyhát, meg ilyenek. Lesznek fotók, videók, mert az úgy érdekesebb. Meg beszámolok majd arról, mikor körbelátogatom a környéket, mint például Bath-t ami egy elég híres fürdőváros (jó én se tudtam, de mondjuk én paraszt vagyok földrajzból, szóval nekem lehet), meg csak bele kéne kóstolni néha-néha a bristoli éjszakába, tiszteletemet téve valami autentikus, lehúzós brutál-industriál party-n vagy nemtom. Egyelőre nagyobb feladat lesz, hogy kivel, mer a gyerekkel mégsem fogok kokaint fölszippantani kopogósmellű kurvák fenekéről, de még csak be sem lehet baszni vele rendesen mert tuti nem bírja. A vélt MILF-ről meg ne is beszéljünk. Nem az, de ezt eddig is tudtuk. Aki egyedül emiatt olvasná a blogot, hátha sikerül meghúzni, az akár most abba is hagyhatja. Esetleg, ha nagyon nem lesz látogatotság behazudok pár sztorit, ha ennyire a farkatok után mentek. Mert ugye kurva vagyok, mindent megteszek a cél érdekében, ha kell eladom a lelkemet. Mert ugyen me azért lettem au pair, mert valami életcél vagy legalábbis álom ez nekem. Azért, hogy hogy brit családtól szokjam a hülye nyelvüket, ezért meg hajlandó vagyok gyerekkel nyüglődni, meg konyhát pucolni. Ez van. Na csapjunk bele!

A bejegyzés trackback címe:

https://chippenhamtrip.blog.hu/api/trackback/id/tr62940931

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

JGH 2009.02.13. 14:01:39

Én vagyok az első! De többet nem írok, ha nem vagy hajlandó a kedvemért legalább egyszer ordítósan véresen és némi fekáliával megajándékozni a MILF-et tested minden bájával. (ez a mondat nem tom mennyire volt értelmes)A köldöködet viszont senki nem tutujgathatja. Bristol nem rossz hely. Ott van Niki, ha gondolod találkozz vele. Üdvözlöm, na jó nem. Viszont ismerek ott egy csajt, aki nagyon cuki! keressd meg a facebookomon kedves szofim és vedd fel vele a kapcsolatot aztán mennyé bulizni és mutassd meg a islandereknek! Botka Anna Boglárka.

R&R

danteraktív 2009.02.13. 14:17:39

dőzsdőzsdőzsdödödödö-zzzzzzzzs

Ilyen lesz a bristoli buli;)

d

alexa.b 2009.02.13. 14:29:14

Drága Szofikám! Örülök, hogy épségben landoltál, és bár felszólításra és alapos fenyegetésre, de nem felejtettél el írni, hogy megérkeztél :))) Írogass szorgosan, epedve fogom várni a beszámolókat :))) Milyen a kisgyerek? Jófej? Azért ne készítsd ki nagyon szegényt :))))))

Szofo Mofo 2009.02.13. 14:53:10

Jaki:

Még az is lehet, hogy megkeresem Nikit, meg azt a másikat is.

Dani:

Az pont jó lesz. :)

Alexa:

Gyerek jóarc, majd írok róluk is.
süti beállítások módosítása