Ez az újság

Címkék: munka napi rutin

2009.06.02. 14:30

Na srácok, tegnap buktam 90 fontot, mert el kellett intéznem a munkavállalási regisztrációmat a hivatalba, mert az kelet-európai szutykoknak kötelező. Próbáltam elegánsan elfelejteni, de rám szóltak, szóval meg kellett csinálnom. Aztán vettem pulcsit meg zoknit is, találkoztam Nikivel meg öcsével is, sőt még nyelvtanfolyamra is beiratkoztam, ami ismét 160 fontomba fájt 5 hétre. Kedden meg csütörtökön 18-tól tehát angolozok, és ma este kezdek.

Kínomban tegnap megszólítottam egy kínait a szaunában. Ennek az a sztorija, hogy mikor még voltam a kínai fodrásznál, akkor ugye kínai vágta le a hajamat. Aztán erősen gyanús volt, hogy az a kínai, meg aki a konditerembe jár az nem kettő, hanem egy. Szóval most elhatároztam magam és rákérdeztem, és tényleg ő az, Robert a fodrász. Beszélgettünk egy kicsit, oszt ennyi. Legalább kínai barátaim lesznek. :)

Egyébként meg regisztráltam a Coucsurfre, ami ilyen utazós külföldieknek való közösségi oldal, és jól csatlakoztam a Bristol csoporthoz, szóval velük majd szépen összejárogatok. Most szombaton lesz egy piknik, oda le kéne tolni az arcomat, ha éppen nem kell melóznom.

Melóügyben meg várom a a baguette shopos fickó telefonját, hogy mehessek neki próbamunkára, hogy ne kelljen elkezdenem dolgozni most szombaton a Bhs éttermében.

Na ennyi van. Egyébként megjött a nyár. Durva, több napja lehet pulcsi nélkül kimenni az utcára. De lesz itt még szar idő, szemernyi kétségem nincs. Na most megyek, veszek valami füzetet, amibe lehet írkálnom az angol tanfolyamon. Meg cipő is kéne. Shoppingolós hét van.

A bejegyzés trackback címe:

https://chippenhamtrip.blog.hu/api/trackback/id/tr601159178

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.
süti beállítások módosítása