Na az van, hogy ezt meg kell osztanom veletek. Van itt egy olyan találmány, hogy lassúfőző, vagy mi a retek. A lényege az, hogy kb. úgy néz ki, mint egy fritőz (ez szép magyar szó), csak nem olajat raksz bele meg hasábburit, hanem amit találsz a konyhában. Legalábbis itt úgy használják. Az benne a trükk, hogy nem gyorsan, hanem lassan főz, alacsony hőfokon, és kell neki egy fél nap, mire összeérik a kaja, viszont úgy lehet hagyni az idők végezetéig, mert sosem fő túl. (Igazából szerintem annak a kajának, amiket itt kapok, teljesen mindegy, hogy túlfő vagy nem.)

Szóval ez a szerkezet, és most jön a kajatörténet, mert ennek a segítségével az is van. Tegnap reggel úgy indult a dolog, hogy lassúfőzőbe beledarabolt anyuka hagymát, répát (szigorúan hámozatlanul), aztán húsdarabokat rakott bele meg kolbászt, némi fűszert, de sót szigorúan semennyit, arra fogadni merek. Ezt meg fölöntötte vízzel. Szóval ilyen félig leves állaga volt. Asszem ez volt a kiindulási alap. Ez lassan összebuggyant délután 16-ra. Akkor este, mikor hazajött 18-kor, még belenyomott egy kis vegyeszöldséget (kukorica, répa, borsó), meg valahogy reggelig még belekerült egy kis maradék tortilla tortellini is, mert mikor reggel belenéztem a folyamatosan bekapcsolva lévő cuccba, már az is ott úszkált benne. Így nézett ki:

Ebédre ettem belőle egy kis maradék rizzsel, szigorúan ráborítva fél kiló sót (már mindent rutinból így eszek). Megszokás kérdése a dolog. Mondjuk mikor szüleim meglátták, anyám fölsikoltott és azt mondta faternak, hogy tüntesse el ezt a képet, mert mindjárt hány. Azt mondták moslék, és igazából nézőpont kérdése a dolog. Itt ételnek hívják. Más kultúra, ennyi.

Most meg jönnek az alantas ösztönök. Elmentem Alex-ért a suliba délután, szépen sütött a nap, a kis szutykok meg kint kriketteztek az udvaron (persze ilyen játékkrikett volt csak brit kiskrampuszoknak). Na és srácok, ugye az van, hogy van az, a kor, ami fölött, és van az, ami alatt. Ez alatta volt jóval. Szóval ott krikettezik a kis szőke, kékszemű, vékony, maximum hétéves kislány kék egyenruhában, kék térdzokniban, meg egyszál kis rövidnadrágban úgy, hogy kilátszik a kis fehér combja. Képzeljétek el, én meg elképzelem az arcotokat, és már hallom a sziszegést. Az a szerencse, hogy türelmes vagyok. Milyen jó lesz ha megnő.

A bejegyzés trackback címe:

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.